Zárai (Zerkovitz) Samu

Hirlapíró, zeneszerzõ, kereskedõ

és az MKOE elnöke.

 

A Mûszaki Kereskedõk Országos Egyesülete 1946. december hó 21-én rendezett díszközgyûlésén VÉRTES ISTVÁN iró és újságíró köszöntötte ZÁRAI SAMU-t 30 éves elnöksége és 80-ik születésnapja alkalmából.

Az ünnepi beszéd életével és munkásságával kapcsolatos részeit tartalmazza ez az összeállítás.

 

Ott látom őt, mint kis diákot, ki hordja a tisza-parti metropolisban azt a rögöt, melynek azután egész életén át szerelmese lett, hogy gátat emeljen a zúgó, pusztító, vészthozó folyamnak. Dehát a Tisza mégis erősebb volt és elpusztította Szegedet, és ott látom őt, aki segít az arra szorulóknak, segít a kis gyermekeknek szüleiket megkeresni, szülőknek gyermekeiket megtalálni, és ott látom őt szorongani a sokaságban, amikor az ország uralkodója, Ferencz József kimondta a híres szállóigét, hogy "Szeged szebb lesz, mint volt". Az a hitem, meggyőződésem, hogy Ferencz József ekkor arra gondolt, hogy olyan emberek fogják azt felépíteni, akikben annyi a tűz, annyi lelkesedés, annyi melegség és szeretet él, mint abban a kis diákban, akit akkor még úgy hívtak, hogy Zerkovitz Samu! És látom a kis gyereket, amint gyermek küldöttség élére állítják - mert hát ő már akkor is kivált osztálytársai közül, ő már akkor is Elnök volt -, hogy a Szegedre érkező nagyokat fogadja. Így fogott már gyermekkorában olyan szellemóriásokkal kezet, mint Délibes, a nagy zeneszerző, Francois Coppé, a nagy író és Ferdinánd Lesseps, a nagy építő! Ki tudja, ki a megmondhatója annak, hogy nem-e ezeknek a kézfogásoknak hatása alatt lett a mi kis diákunkból zeneszerző, költő és átvitt értelemben építő?

Mert, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, a mi ünnepeltünk, a mi Elnökünk, legalább olyan kiváló író, mint kereskedő, mert kiváló írónak kellett lenni annak, akit Pesti Napló-beli szerkesztője nem kisebb feladattal bízott meg, mint azzal, hogy menjen le Torinóba és interjúvolja meg a magyar félistent. Kossuth Lajost! És amikor a fiatal magyar hírlapíró ott áll a magyar történelem legnagyobb alakja előtt, végzetesen ráeszmél arra a magyar gondolatra, melyben ugyan született, melyet ugyan a szülőházban valóban az anyatejjel szívott magába, de amelynek menyegzője ott volt, lenn Olaszhonban, Torino egy kis, szegényes szobájában, ahol tudatossá vált benne minden, ami magyar! És mondjam el önöknek, hogy ez a 80 éves férfias kéz, amely ma az egyetlen ebben az országban és ezen a világon, amely Kossuth Lajos tenyerében megpihenhetett, igen megpihenhetett, mindaddig, amíg a nagy szabadsághős utolsó üzenetét hazájának el nem mondotta, ott pihent olyan nagyságok kezében is, mint Arany János, Kiss József, Mikszáth Kálmán, Rákosi Jenő, Pósa Lajos, László Fülöp és végeláthatatlan sora azoknak a nagyoknak, akik a mi Elnökünkben legértékesebb barátait tisztelték!

Szegeden kezet fogott Délibes-vel is, az akkori legnagyobb francia zeneszerzővel. Szimbólum volt e kézfogásban is! A nagy zeneszerző és a zene nagy szeretetében felnevelkedett fiatal kis diák; aki azután később megírta az első magyar ballettet, a ,,Csárdás"-t, amelyet 150-szer adtak elő a Magyar Operaházban! És volt idő, amikor koronás vendégeink előtt ezzel a ballettel hódoltunk, mint az igazi magyar zenekultúra gyöngyével!

És íme, ebben a légkörben, ebben a baráti társaságban határozza el magát a mi Elnökünk, férfikora legszebb éveiben, hogy a hírlapírói pályát felcseréli az önállóbb, talán több egyéni kezdeményezést jelentő kereskedői pályával. Lelki szemeivel áttekint Albionba és látja, hogy a kereskedelem tette naggyá, gazdaggá, világhatalommá Angliát. A kereskedelem kapcsolta az öt világrészt Angliához és a kereskedelem tette lehetővé, hogy a 40 milliós szigetország gondoskodhatott 500 millió ember mindennapi szükségletéről. Látta, hogy a kereskedelem csodát mívelt Hollandia esetében is és látta, hogy mivé lettek a nagy Hansa-városok és talán egy ilyen hansabeli patricius család élete fogta meg, amikor pályát és életformát cserélt. És lehet-e azon csodálkozni, hogy ha megállapítom azt, hogy a mi Elnökünknek ezen a pályán is kiváló eredményei voltak. Az ő nagy entellektualitásával, az ő hansa-városbeli kereskedői elveivel, az ő szolid felfogásával könnyűvé vált az érvényesülés, cége egyre ismertebbé, egyre nagyobbá és egyre keresettebbé lett. És így válik egyre részesévé annak, hogy Budapest is egyre nagyobbá, egyre szebbé, egyre világvárosiabbá válik, mert hiszen semmi kétség nincsen abban, hogy ezt a várost is, amint Angliát, Hollandiát, Amerikát, az ipara és kereskedelme tette naggyá és izgassanak bármennyit a kereskedelem ellen, tegyék meg a hatóságok hibáiért a kereskedelmet bűnbakul, állítsák pellengérre az intézkedő hatóságok baklövéseiért, a kereskedelmet, egyet sohasem fognak tudni letagadni, ez pedig az, hogy ezt a várost először is és másodszor is a budapesti kereskedők társadalma építette fel és ezt a várost az ostrom utáni aléltságából, dermedtségéből csakis a kereskedői társadalom rázta fel.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a gondtalan élet, melynek képét elöljárómban megfesteni bátorkodtam, elsötétült az első világháború kitörésével. Megszűnt a Stefánia-úti ragyogás, elhallgatott a bécsi keringő. Erre az időre esik, hogy megváltoztatja nevét, a jól hangzó Zerkovitz-ot felcseréli Záraira. Teszi ezt annak ellenére, hogy a Zerkovitz név akkor már fogalom volt, még csak nem is azért, mintha abból származására lehetett volna következtetni, mert azt soha nem tagadta, azt soha eltitkolni nem akarta, mert azt hitte, azt remélte, azt szerette volna, hogyha az emberek is olyanok, mint ő, aki soha senkinek honnan-jöttét nem kérdezte, hanem mindig az embert, az embernek értékét, az embernek minőségét nézte, mondom, nem ilyen okokból, hanem tisztán és kizárólag azért, hogy ezzel is dokumentálja magyar származását, a magyarsághoz való tartozását, a magyar gondolatot. Az első világháború után mégis normalizálódik a helyzet. Lassan-lassan a kereskedők szabadsága visszatér, de csakhamar újabb bajok jelentkeznek a monopóliumok, az egykezek létesülésében. Új divat kezdődik: az irányított kereskedelem és az állami kereskedő. Előbb csak az exportot, azután lassanként az importot irányítják felülről, majd teljesén állami kezelésbe veszik, azután a belföldi forgalmat szabályozzák, felülről, miniszteriálisán, legtöbbször két balkézzel, hiszen az érdekképviselet meghallgatása akkor sem volt divatos, aminthogy ma is kezd abból egészen kimenni. És Zárait ott látjuk az első sorban dolgozni, ha kell küzdeni, harcolni, egész tudásával, egészlelkesedésével, teljes meggyőződésével, nem a maga, hanem kizárólag kartársai, a szakma érdekében. És ahogyan terjed ez a sokrétegű tevékenység, ahogyan szélesedik a harc mezeje, úgy áldozza fel saját érdekét a közösség javára, ahogyan nő az Egyesület, ahogyan szaporodnak a tagok, pontosan olyan arányban megy össze az országszerte híres vállalata, úgy szegényedik el Ö maga, mert elfelejtette egyéni hivatását, elfelejtette, hogy neki is van családja, neki is vannak gyermekei! Így lesz ő a tőkés társadalom paradoxona: az altruista kereskedő, aki ugyan nyereségre törekszik, de nem arra a nyereségre, amely a vétel és eladás között mutatkozik, hanem arra a lelki nyereségre, amely á jól végzett munka, a mások javára, a köz javára elvégzett tevékenység nyereségében jelentkezik, mert a saját anyagi dolgaival való törődésre nem jut ideje, a közügyek annyira lekötik, hogy egyre kevesebb lesz nála a vétel és eladás, mert egyre többet kell a kartársak érdekében hivatalokba, pénzügyi hatóságokhoz, minisztériumokba járkálni, hogy egyre kevesebb idő jut a felek meglátogatására. De az ő nemesen gondolkodó lelke úgy érzi, hogy felér az üzleti nyereséggel, az a végtelen szeretet, az a felülmúlhatatlan tisztelet és ragaszkodás, elismerés és megbecsülés, mellyel őt az ő nagyobb családja körülveszi most és mindenkor!

És lassan-lassan elérkeztünk azokhoz az időkhöz, amelyek ennek az országnak legsötétebb, ennek a nemzetnek a legiszonyatosabb koraként fog élni mindaddig, míg ez a nemzet él, míg az ország fennáll. A hitleri Magyarországra gondolok, amely tulajdonképpen megelőzte a hitleri Németországot is! Hiszen nálunk már az első világháború után hitlerizálódik az ország, amelynek története, a konszolidáció néhány évét kivéve, egyenesen torkollik a világháborúba. És mindinkább kellett neki, aki sokkal inkább volt lelki alkata szerint író, mint kereskedő, de aki mindenek felett magyar voltát hirdette, éreznie, hogy ebben az országban, ahol nemcsak neki, de minden ősének ringott a bölcsője, mindinkább másod-, majd harmad- és végtére is legutolsó rendű polgára lett annak a hazának, amelyet ő rajongásig szeretett és amelyet szolgálni sohasem szűnt meg és sohasem akart megszűnni. És itt közöttünk hányszor nyitotta ki lelkét, hányszor öntött reménységet a csüggedőkbe, hányszor mondotta, hogy azokat a sebeket, amelyeket a haza, a nemzet rajta és felekezetéhez tartozó, polgártársainak szívén, lelkén ütött, majd a nemzeti hagyományokhoz való visszatérés be fogja gyógyítani, mert hitt annak a klasszikus kornak, melynek levegőjében felnőtt, tovaható erejében, hitt a régi magyar géniusban, hitt abban, hogy el fog ülni a gyűlölködés szelleme, hitt abban, hogy az ő kortársai, a Kossuthok, a Deákok, az Eötvösök, a Szilágyi Dezsők, a Wekerle Sándorok és a Berzeviczyek szelleme erősebb lesz egy dekadens kor epigonjánál, akik azután végtére is akasztófán végezték földi pályafutásukat! És ebben a hitében mélységesen, megrendítően, tragikusan csalódott! Csalódott átmenetileg, csalódott addig, míg ebben az országban a percemberkék uralma tobzódott! Meg kellett érnie, hogy az ő kezétől is, aki pedig annyi embernek segített kenyeret, sőt kalácsot keresni, kiütötték a kenyeret, meg kellett érnie, hogy azt a vállalkozást, melyet 40 éven keresztül épített, egészen lerombolják azok, akik teremteni soha, de soha képesek nem voltak, akik ennek az országnak soha egy téglányit nem építettek, meg kellett érnie, hogy oda kellett családi fészkét hagyni, azt a meleg, puha otthont, ahová munka után, a kereskedelemért, a közért folytatott munkában fáradt teste és lelke pihenést talált. De meggyötörtetésében és megalázásában, kitaszítottságában és kitagadottságában soha lelke össze nem roppant, hanem hitt, reménykedett, hogy abból az 1944-es bitangok országából a keleti és nyugati demokráciák segítségével egyszer mégis meg lesz a szabad emberek igazán demokratikus országa.

Hölgyeim és Uraim! Hogy hogyan szerették a latrok, akiket a haza dicsőséggel, boldogsággal, földi kincsekkel árasztott el, azt most napról-napra és még hosszú éveken át láthatjuk, szemlélhetjük, ha az elpusztított fővárosunk útjait rójuk és hogyan szerették a hazájukat azok, akiket kitaszítottak, meggyaláztak, keresztre feszítettek.Az újjáépítésben is elsőnek látjuk ott Zárai elnökünket, aki amellett, hogy új hajlékot épít meghitt, kicsiny, de annál melegebben össze-búvó családjának, aki amellett, hogy új hajlékot épít cégének, elsősorban kartársaira, az ő nagyobb családjára gondol. Első dolga felkeresni megmaradt kollégáit, új életre hívni a Műszaki Kereskedők Országos Egyesületét. Újra hozzáfogott, újra elkezdte a nehéz, fáradságos munkáját ottan, ahol átmenetileg abbahagyta!

De mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, higgyék el, hogy ez a munka még el sem kezdődött, ez az ország még alig ocsúdott magához, a fővárosban még el sem kezdődött a romeltakarítás, a kereskedők még alig fogtak üzleteik eltakarításához, amikor arra kellett ébredni, hogy bár megmentettük fizikai életünket, bár újra visszanyertük emberi méltóságunkat, sokkal nehezebb helyzet elé került a kereskedő társadalom, mint amilyenben valaha is volt. A nyomdák még nem dolgoztak, de az első plakátokat már ellenünk, kereskedők ellen ragasztották ki. Ez a főváros éhezett, keservesen éhezett. Olyannyira, hogy hivatalos megállapítást nyert, hogy a lakosság nagy általánosságban elvesztette testsúlyának 25%-át. A kereskedő volt az, aki leglehetetlenebb nehézségekkel megküzdve, közlekedési eszközök nélkül, a föld alól előteremtette a legszükségesebb élelmiszer cikkeket. Hogy az ostrom pár hete alatt az árak magasba szöktek, azon csak az csodálkozott, aki éppen csodálkozásra hajlamos, aki nem akarta tudomásul venni, hogy a háborúnak nemcsak vasútjaink, hídjaink, falvaink és városaink estek áldozatul, hanem áldozatul esett csaknem az egész készlet, mely az országban fel volt halmozva.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Itt állok egy 80 éves ember előtt! Egy öreg vándor előtt, aki mögött nagy, nagyon nagy, csak kivételeseknek jutott út áll. Ha ezen az úton meg-megállott és egy fa árnyékában megpihent, büszkén és boldogan tekinthetett a megtett útra viasza, mert a hátizsákjában lévő irtózatos terhet nem a maga érdekében, hanem mindenkor a közösség, a műszaki kereskedők, a magyar kereskedelem érdekében cipelte. Ebben az ünnepélyes órában megállapíthatom, hogy ezért a 80 évért érdemes volt élni; ennek tartalmat tanítani kellene minden kereskedelmi iskolában. Hiszen humanista a fogalom legtisztább filozófiája értelmében. Lelkiség a földi salaktól megtisztult vallásosság hitében. Művész a gondolat mesteri kifejezésében. És nemes polgár és mindenek felett ember! És ha kerestem és kutattam, hogy honnan hát Zárai Samunak ez a sokrétű képessége, emberségének, humanizmusának ez a kivételes adottsága, arra az eredményre jutottam, hogy nála az édesanyja hasonló alapvető erkölcsi adottságokkal jelentkezik. Az altruizmus, a család, a társadalom, a nemzet eszméi forrását, ha kutatjuk, elérkezünk az olyan lelkekhez, mint azt Zárai Samu édesanyjánál megállapíthatjuk. Édesanyja iránt csupa hála, csupa hódolat, csupa köszönet az istenfélő asszonynak, akinek mindent vél köszönhetni: szellemét, tudását, tanultságát, egész lelkiségét!

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztában vagyok azzal, hogy gyenge az ecsetem, gyengék a színek, melyeket palettámra kevertem, mert gyenge a tehetségem ennek a nagy embernek a jellemzésére, de méltóztassanak megengedni nekem, hogy mielőtt felszólalásomat befejezem, Zárai Samu elnökünkhöz forduljak és csatoljam az ő eddigi kitüntetéseihez és érdemrendjeleihez a legnagyobb kitüntetést, melyet földi halandó elérhet: kartársainak hódolatát, az egész magyar kereskedői társadalom szeretetét, nagyrabecsülését, ragaszkodását! Jól tudom azt, hogy 80 esztendő nagy idő! Azt szokták mondani, hogy ebben a korban már minden év az Úristen ajándéka! Hát mi biztosítjuk Elnökünket, hogy imádkozni fogunk az Egek Urához, hogy még sok évet ajándékozzon Neki, mert tudjuk, érezzük, szent meggyőződésünk, hogy őrá még nagyon soká szükség lesz, szüksége lesz családjának, a műszaki kereskedőknek, az egész magyar társadalomnak, mert szüksége lesz az ő tudására, tapasztalatára, erejére azokban a küzdelmekben, azokban a harcokban, amelyeket még meg kell vívnunk! Zárai Samu elnökünket az Úristen sokáig éltesse!